Nem, még mindig nem tértem magamhoz. Legutóbb akkor éltem át ilyen katartikus élményt, mikor részt vettem a CEU egyik kiállításán, ahol a világ legfelszabadultabb genderkutatói javaslatot tettek a "nő" helyett a "menstruátor" fogalmának használatára.
Szóval a Fővárosi Alternatív Színház és Felföldi Robi... Néha, mikor elkeseredem a ránk leselkedő fasiszta veszélyek tömegei miatt, mikor csak a röfögő, moslékzabáló elnyomókat látom az utcán sétáló alakokban, és elöntene a kétségbeesés, kényszerítenem kell magam arra, hogy valami szépre és jóra gondoljak. Ilyenkor mindig segít, ha felidézem a magyar alternatív színjátszás különösen termékeny és ragyogó konstellációját, a FASZ és Felföldi Robi kooperációját.
Mert ez többről szól, mint egy, a bigott heteroszexualitás határait feszegető darabról. Mert az egy dolog, hogy Wiener-Pusztay Aurél és Nagykovácsy Petronella megírták darabjukat a gátlásait levetkőző, pánszexuálissá váló, és a saját lehetőségeinek határát feszegető cseh kishivatalnokról, Franz Cafkáról. A darab mestermű, minden jelenetéből, minden sorából süt felénk a szabadság és az individualizmus forró kívánása. Ám ezt a zseniális háromfelvonásost nem volt elég megírni; színre is kellett vinni.
Maga a darab cselekménye meglehetősen egyszerű, mondhatni, sovány. Az opresszív, fasiszta hetero férfiak és női segédcsapataik Szarmagyarossy tábornok vezetésével megszállnak egy progresszív hippikommuna és pár tucat feminista és migráns által már korábban befoglalt kastélyt. A hódítókkal érkező Franz Cafka, a kishivatalnok a foglyok elbeszélései és szexuális játékai hatása alá kerülve folyamatosan levetkőzi elnyomó tulajdonságait, ráeszmél saját pánszexuális voltára, végül análisan közösül az időközben a migránsok átkai miatt csótánnyá változott Szarmagyarossy tábornokkal. A szex és az orgazmus hatására Szarmagyarossy is rájön, hogy a legjobb dolog a progresszivitás, és seregeivel visszavonul, átengedvén a szexkastélyt jogos lakóinak.
Ennyi lenne a történet. Sovány. Sovány? Felföldi Robi remek érzékkel aktualizálja a kortalan történetet, és teremt korrelációt napjaink politikai élete és Franz Cafka kora között. Zseniális húzás, hogy a XIX. század végi szereplőket modern ruhákba öltözteti. Ettől máris úgy érezzük, hogy a darab eseményei akár velünk is megtörténhetnének. Különösen sokat mondó Szarmagyarossy barna-narancsszínű egyenruhája, valamit a nyakában viselt, hatalmas, "Geczy ciszhetero vagyok!" feliratú kitüntetés. Az ilyen apró utalások remekül építik-építgetik az allúziók, metaforák és allegóriák áttetszően finom hálóját, melyben minden és mindenki összefügg, és mindig a fehér férfi a hibás.
Persze a színház a "mutasd, ne csak mondd!" világa. Ha a szereplők pusztán beszélnének a szexről, az hiteltelen lenne. Felföldi Robi és a FASZ társulata azonban levetkőzi a bigott prüdériát, és nyersen a szemünk elé tárja a szexualitás valódi természetét. A nyitójelenet, melyben Bánk bán és János vitéz orálisan kielégítik egymást, majd ezért kivégzik őket a ciszgender fasiszták, torokszorító. A felvonásvég, amelyben fat acceptance aktivisták felcsatolható műhímtaggal avatják be a lassan eszmélő Franz Cafkát a nemiség szivárványszín világába, felemelő. A csúcspont, amelyben a csótánnyá változott Szarmagyarossy nem tud ellenállni a szexuális vágynak, majd a progresszívek örömujjongása és biztatása közepette a felszabadult Franz Cafkának adja magát, katartikus. Az előadás azzal zárul, hogy a címszereplő egy háromméteres dildóból pasztörizált aludttejet fröcsköl a távozó közönségre, egyértelműsítve a finom hasonlatot: a progresszió és liberalizmus elől épp úgy nem lehet elmenekülni, mint bukkake partyn a sperma elől.
Külön meg kell említenünk a külön a darabhoz írt zenét: a fő téma, a "Gyere, transzi szívem / dugjunk progresszíven" kezdetű dal könnyen az év slágere lehet. A díszletekről meg csak annyit, hogy Feri Black titkos szadomazo mulatójának kellékeit használták fel a színpad berendezésekor, a minél autentikusabb hangulat
elérése érdekében. A jelmezeket a belvárosi Forró Lyukak mulató bocsátotta a FASZ és Felföldi művész úr rendelkezésére, a tánckarban pedig olyan hírességek emelik az előadás fényét, mint Autina Rita, Schillingbilling Árpi, Merinói Angela, Zeller Ágnes és az Ex-szadesz Dance Group.
Összességében egy tökéletest közelítő előadást láthattunk a FASZ kistermében, olyan mély értelmű, elgondolkodtató színművet, hogy bízvást kívánhatjuk: ezt a darabot tekintse meg mindenki, óvodástól az aggastyánig, mert hasznos és iránymutató eszméket tanulhat belőle kicsi és nagy egyaránt.
